Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Fejezet - Elsöprő érzelmek viharában

2011.07.15

1. ~ Elsöprő érzelmek viharában ~

 

~ Yoseob POV ~

 

Nyár volt. Forró nyár. Mindenki a szabadban volt, ha tehette ; élvezték a meleget. Senki sem hitte volna, hogy hamarosan egy elsöprő vihar száll az ég alá...

 

A parkban a focipálya mellett sütkéreztem a puha fűben fekve, tudomást sem véve a világról. Minden nyugodt, vidám és legfőképp csendes. Pár perce még egy kis hűsítő szellő is fújdogálni kezdett.

Legtöbbször nem szoktam ilyen nyugodtan egy helyben feküdni; inkább pörgök, mint holmi búgócsiga.

De e nap egyike volt azoknak, amikor semmi kedvem nem volt futkározni, fel-alá rohangálni, akár egy adrenalin bomba. Mint már mondtam, tudomást sem vettem a világról.

Ezen a nyáron Busanban nyaralt a család, anyám már terveket is szőtt, hogy itt is nyit egy éttermet. Csak én nekem van épp eszem, hogy tudjam, senki nem tud egyszerre két éttermet fenn tartani egymaga...

 

„ – És mégis, hogy gondoltad? Apa itt marad, hogy vezesse az ittenit, mi meg visszamegyünk Szöülba veled? Nem akarom, hogy szétszakadjon a család, anya! – gyűltek könnyek a szemembe.

Anya csak megadóan bólintott és a mellkasára ölelt.”

 

 

Visszagondolva is csak újra könnyek gyűlnek a szemem sarkában. De most hagytam, hadd mennyen.

Mintha az ég is érezte volna bánatomat, eleredt az eső. Mindenki fejvesztve rohant haza, vagy valami zárt helyre. Felültem nagy nehezen, a szememet törölgetve. Szeretem az esőt..

 

Gondolataimból kiszakított az, hogy fejbe talált egy labda. Aztán csak a sötétségre emlékszem.

Aztán egy kézre, ami rázogat, és azt kiabálja, keljek fel. Óvatosan nyitom ki a szemem. Két sötét barna szempárral találom szembe magam, amik engem vizslatnak.

- Jól vagy? – kérdezi ijedten – Véletlenül fejbe talált a focilabdám. – vakarta a fejét zavartan. Én csak némán figyeltem mozdulatait, minden szemrebbenését. Nagyot dobbant a szívem. Más számára nem észlelhetően megremegett a föld, szívem kapálására válaszolva. Óriásiakkat nyeltem a levegőből, szívem megnyugodjon. De hatástalan volt.

- Nagyon sajnálom – néz rám újra. – szemei elkerekednek. – Te sírsz? Ennyire... fáj a fejed, ahol eltaláltalak? – szemei valós ijedséget tükröznek. Olyan szép szemei vannak.. De észbe kapok. Jaj a könnyek! Gyorsan letörlöm őket.

- Semmi bajom! – mosolyodok el.

- Akkor jó. – sóhajt egy nagyot. aztán észbe kap és elengedi a derekam. – Bocsi –vakargatja zavartan a tarkóját.

- Tétovázva felkelek, de azonnal meg is szédülök, csak a fiú keze tart meg, hogy gyorsan átfogja a derekam.

- Biztos, hogy jól vagy? – kérdezi engem méregetve. közelebb emeli az arcát az enyémhez – Van egy horzsolás a homlokodon. –érinti meg. én nyomban elvörösödöm – Kipirosodtál. Nincs lázad? – fogja meg a homlokom.

- Nincs semmi bajom! - lököm el magamtól.

- Várj! Bocsánat kérés képen meghívatlak ebédelni? – kérdezi határozottan. – Nem vagy éhes?

- Nem. –vágom rá egyből, de a gyomrom korgása másról árulkodik.

- Én nem úgy hallom. – neveti el magát. aranyos, ahogy nevet. kis gödrök  jelennek meg a szája körül. – Gyere, eszünk valami finomat. Ismerem a várost, itt nőttem fel – karol át és húz magával –A nevem Gikwang. Nagyon örvendek! Téged, hogy hívnak? –mosolyog rám.

- Yoseob. – mondom félénken. kérdőn rám pillant. – Yang Yoseob – mondom határozattaban és mosolyodok el.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Chat


Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 54244
Hónap: 142
Nap: 3