Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Fejezet - Sok jónak igérkező barátság

2010.07.16
Reggel hatkor ébredtem egy nagy puffanásra és hangos káromkodásra. Egyből felpattantam az ágyamról, hogy megnézzem mi ez a hatalmas ricsaj. Kinyitottam az ajtót és kikukucskáltam rajta. Fura látvány fogadott: bátyám a padlón csúszkált.
- Mi fasz? – léptem ki az ajtón.
- Segíthetnél! – kapaszkodott meg a fürdő ajtajának kilincsében.
- Mit csinálsz? – indultam el felé kimért léptekkel. Már megláttam, mi volt a baj okozója. Marcus egy nagy víztócsában állt.
- Csak megcsúsztam egy tócsában – hadarta el.
- Azt hallottam. – Elkezdtem kuncogni, ami végül hisztérikus nevetésbe torkollott. Épp akkor ment el mellettem Joana, a házvezető nő egy felmosó vödörrel a kezében.
- Ő… Joana, csak nem felmostál? – fordultam felé, és mutattam a görnyedt Marcra.
- Igen – fordult Marcus felé. Ahogy végignézett szerencsétlenen, egyből elvörösödött. – Bocsánat. - Feltörölte a kiloccsant vizet, és a most már kiegyenesedve álló sráchoz fordult. - Bocsásson meg!
- Nem történt semmi, Ana – legyintett egyet Marc.
- Talán vegyél fel valami szárazat bátyó – mosolyogtam még mindig az előző incidensen.
- Látom, nagyon humorodnál vagy ma reggel – méltatlankodott az én kedvenc macim. Olyan volt, mint egy medve, és imádtam ölelgetni. Mivel mindig szívattuk egymást, kitaláltunk egymásnak neveket is. Ő maci volt, én pedig pöttöm vagy törpe.
- Ne aggódj annyit, törpike – borzolta össze a hajamat, miközben elhaladt mellettem. Csak álltam és néztem magam elé; bambulásomból a kedvenc dalom riasztott fel, amint megszólalt az ébresztő. Sarkon fordultam és beszökkentem az ajtón az ágyamhoz. Éppen a refrén szólt, a kedvenc részem. Imádom ezt a számot, de most lenyomtam, és inkább a hifin indítottam el. Mire felöltöztem vége is lett a számnak és jött a következő a bandától: Paramore – Crush Crush. Gyorsan kivasaltam a hajamat, és megmostam a fogamat. Lenyomtam a lejátszót és kisuhantam az ajtón, le a lépcsőn a konyhába. Leültem az asztalhoz és öntöttem magamnak müzlit. Rá pár percre Marc ült le velem szembe.
- Elviszel engem is a suliba? – néztem rá kiskutya szemekkel, ahogy kiejtettem a szavakat.
- Ash… ne már…
- Naaa! – rebegtettem meg a szempilláimat.
- Na jó… - adta meg magát. Soha nem tudott ellenállni nekem.
- Köszi! Imádlak! – Felkeltem és hátulról átöleltem a nyakát. Egy cuppanós puszit nyomtam a hajába. Szinte megszúrtak a felzselézett tincsek.
- De ugye nem baj? Csak nem akarok már első nap elkésni a suliból, és az én kocsim szervizben van…
- Tudom. Dehogy baj! – paskolta meg a kezeimet.
- Akkor jó. Kész vagy?
- Persze. Menjünk. – Lefeszítette a karjaimat a nyakáról, és felállt. Felkapta a kocsi kulcsot, aztán kiment a garázsba. Amíg ő kinyitotta a garázsajtót, beszálltam a kocsiba, majd beült a volán mögé s már száguldottunk is az iskola felé.
- Ugye körbevezetsz? – néztem rá kérlelőn.
- Ki? Én? Dehogyis…
- De most miért?! – tettem karba a kezemet.
- Ha a haverjaim meglátnak egy első évessel…
- Na kösz. Látom, szégyellsz engem – kezdtem vörösödni a méregtől, és fejbe csaptam a kezemmel.
- Aú! Ez fájt. Ezért kapsz! – Gonoszul nevetve borzolta össze a hajamat.
- Fú te! – Lecsaptam a kezeit, és elkezdtem csikizni az oldalát.
- Ne, ne! Tudod, hogy ezt nem bírom! – fogta meg a fejét. – Na jó, majd tanítás után megmutatok mindent – rakta maga elé védekezően a kezeit.
- Köszi! – adtam a homlokára egy cuppanós puszit. – És, hogy-hogy nem hoztuk magunkkal a csomagjaimat?
- Joana már elküldte a sofőrrel.
- Ja… ugye a kolesz nem koedukált? – néztem rá pironkodva.
- Hát izé… de. Miért baj?
- És akkor egy lány meg egy fiú egy szobában? – Kezdtem pánikba esni.
- Nem dehogy! – paskolta meg az arcomat. – Vagy két lány vagy két fiú. Csak egy épületben vannak.
- Ó. – Csak ennyit mondtam, mert megérkeztünk és ki szálltunk.
- Akkor tanítás után! – Egy puszit nyomott az arcomra és megölelt. – Légy jó!
- Te is. Szia! – Kibújtam az öleléséből és elindultam a fizika előadó felé. Bementem a nyitott ajtón, felmentem a lépcsőn és leültem közép tájt egy padba. Elkezdett beszállingózni a többi diák is. Egy barna hajú lány megállt a padomnál.
- Foglalt? – mutatott a mellettem lévő székre. Megráztam a fejem, mire ő leült.
- Szia! A nevem Tiffany Piano – nyújtotta ki a kezét.
- Szia. Én meg Ashley Stuart. – Megráztam a karját.
- Stuart? Marcus húga vagy?
- Igen.
- A bátyád a bátyám barátja – mosolyodott el.
- Ahha. – Nem tudtam mit mondani. Nem ismertem Marc haverjait, sosem mutatta be őket. Mielőtt a csend kezdett volna kínossá válni, becsöngettek, és egy magas, fekete hajú huszonöt év körüli férfi jött be az ajtón, majd ült le a tanári asztalhoz.
- Üdvözlet! A nevem Mr. Wagner. De hívjatok csak Timnek. Én vagyok az osztályfőnökötök, és az irodalom tanárotok. Az első pár héten a hétfői napokon osztályfőnöki lesz az első óra, utána ez remélhetőleg változik. Van kérdés? – Végigmérte a padokat, de mindenki csendben ült a helyén. – Remek. Mindent elmondtam, ami fontos. Továbbiakban szabad foglalkozás! – Felnyitotta a laptopját és elkezdett pötyögni rajta valamit.
- És te is koleszes leszel? – fordult felém Tiffany.
- Ahha. És te?
- Én is. Remélem egy szobába raknak! – vigyorgott rám. Nem bírtam nem visszamosolyogni.
- Hogy hívják a testvéred?
- Joynak. Miért?
- Csak nem nagyon ismerem a tesóm barátait.
- Akkor majd bemutatlak!


Mikor kicsöngettek, azonnal visszatért a bátyjához, és megjegyezte, hogy máris bemutatja nekem.
- Most? – hüledeztem.
- Még jó, hogy! – Megfogta a karomat és magával húzott. Ki az ajtón, a harmadik előadóig meg sem állt.
- Szia Joy! – Odafutott egy barna hajú sráchoz, egy ideig csak álltam ott, aztán lassan odalépkedtem. – Ő itt Ashley.
- Szia! – integetett nekem mosolyogva.
- Szia… - mondtam unottan.
- Tudtad, hogy ő Marc húga? – mutatott felém Ashley az állával.
- Nem, tényleg? – Végigmért, és elismerően bólintott. - Hát igen… tökéletes alkat, pont jó mellméret, hosszú aranyszőke haj, és csillámló tengerkék szemek.
- Hé Joy! – Egy ébenfekete hajú, égkék szemű izmos alkatú, helyes srác cammogott oda lezseren. – Sziasztok! – A figyelme egyből rám irányult. – Miért nem mutatod be az új szerzeményt? – intett felém. „Új szerzemény”?! Kezdett dühítővé válni, ahogy rólam beszélnek.
- Mi? Ja… ő nem a csajom… – „Még nem…” tette hozzá valószínűleg gondolatban. – Ő Marcus húga.
- Valóban? Ez esetben a nevem David Wesly. – villantotta rám a mosolyát.
- Ashley – mosolyogtam vissza.
- Hi! – csatlakozott hozzánk Marc is, úgy tűnik, mégsem bánva, hogy a barátai az elsőéves húgával látják. – Mi újság pöttöm? – fogta át a vállamat. Na ne, gondoltam, már megint leéget…
- Semmi... - kezdtem elvörösödni. Davidet egyből elkapta a nevetés.
- Pöttöm?
- Haha. Marha vicces. - Olyan komoly képpel nézett rám, hogy kitört belőlem is a nevetés.
- Mennetek kéne órára, Ash - méltatlankodott már megint a bátyám. Nem tudná csak 1 perce nem a bébicsőszömet játszani?
- Akkor… majd órák után találkozunk - néztem Davidre.
- Mindenképp. – Elindultam, nemsokára Tiff is utánam sietett.
- Várj már! - fogott vissza a könyökömnél fogva.
- Jó-jó. Nyugi. Mi a következő óra? - pillantottam felé.
- Biológia. Aztán tesi. - Elindultunk a biológiaterem felé, és leültünk az utolsó előtti padba. Becsöngetés előtt 2-3 perccel, nagy robajjal 2 srác telepedett le mögénk.
- Ajjaj - mondta mosolyogva Tiffany, majd hangosan kuncogni kezdtünk.
- Min nevettek? - kérdezte egy dallamos, mély hang mögöttem.
- Semmin - fordultam hátra. Ahogy belenéztem azokba az égkék szemekbe, nem kuncogtam már.
- Mit nézel? – legyezett a kezével az arcom előtt.
- Semmit – emeltem el a tekintetem a szemeiről, és visszafordultam a padomhoz. Épp időben, mert épp egy középkorú férfi baktatott oda a tanári asztalához.
- Jó reggelt mindenkinek! A nevem Mr. Denaly. Míg én beírom a neveket, és egyéb személyes adatokat, addig ti csináljátok meg a munkafüzetben a 3. oldalt. – csapta fel a naplót a tanár. Az óra többi része eseménytelenül telt, kivéve, hogy Tiff és a mögötte ülő srác végigcsacsogta az órát. Aztán elmentünk a tesi teremhez, átöltöztünk, és kimentünk a pályára. Az órán végig röpiztünk, majd miután felöltöztünk, elindultunk a menza felé. Én csak üdítőt vettem, nem voltam valami éhes. Leültünk egy 4 személyes asztalhoz Tiffel. Davidék a mellettünk lévő asztalhoz ültek le.
- Szerintem bejössz Davnek – mosolygott rám Tiff. – Folyton néz.
Hátrapillantottam - egy jégkék szempár nézett vissza rám. Nagyban rábambultam, amikor egyszer csak valaki lecsapta a tálcáját. Visszafordultam, és észrevettem, hogy mellém is leült valaki. Az éjkék szemű srác meg a dumagép csatlakozott hozzánk. Nem is foglalkoztam volna velük, ha meg nem hallom a nevemet. Tiffany épp rólam áradozott:
- Jaj tényleg! Te még nem is ismered, ő a legjobb barátnőm Ashley – mutatott felém. – Ő Marcus húga.
- Tényleg? – fordult felém az egyik. – Szia, Johnny vagyok.
Nem is nézett ki rosszul: vörösbarna haj, zöld szemek... Aranyos! Belecsaptam a kinyújtott kezébe.
– Ő meg Scott – mutatott a mellettem ülő fiúra.
- Hello. –Scott rám se nézett.
Ilyen egy bunkót, nem is méltattam arra, hogy köszönjek neki, nem érdemli meg. Az idő többi része ugyanolyan eseménytelenül telt, mint eddig; irodalmon filmet néztünk, spanyolon szétuntam a fejem, mivel már tökéletesen beszéltem a nyelvet. Mikor végre csengettek, kisiettem a teremből és vártam, míg Tiff is ideér. Kár, hogy ő franciára jár. Scott is spanyolos, de mintha nem léteznék, oda ült előre egy üres padba, így egyedül ülhettem. Egy hangos csilingelő hang riasztott fel mély gondolkodásomból.
- Hahó! Föld hívja Asht! – legyezett Ashley a kezével az arcom előtt.
- Mi van?
- Már vagy 10 perce állok itt, és te meg sem moccantál.
- Ja, bocsi. – pirultam el. – És milyen volt a francia? – tereltem más felé a témát.
- Dögunalom. Yoyo egyfolytában rólad kérdezgetett. De most komolyan, mi vagyok én híradó? – fordult felém, miközben a matek terem felé igyekeztünk.
- Miért vagyok én ilyen érdekes?
- Mit tudom én! És engem nem is sajnálsz?
- Nem én. – Ránéztem, mire egyből elfogott a röhögés. Ő is elkezdett nevetni, és ezzel a halknak nem mondható nevetőgörccsel vánszorogtam fel a lépcsőn. Leültünk az utolsó előtti padba. Nem sokkal később Johnnyék telepedtek le mögénk.
- Szevasztok csajszik! Mizu veletek? – mosolygott rám.
- Semmi extra, Yoyo – mormogta Tiff. Féltékeny volt, hogy Johnny figyelme egyből rám irányult.
- És nálad? – kérdezte tőlem, mit sem törődve Tiffanyval.
- Jól vagyok, kösz John. - Tiff majdnem felrobbant. A helyzet kezdett kínossá válni, de a csengő megmentett.
Yoyo odament a helyére és leült. Scott egyből hozzá fordult, és elkezdett suttogni valamit. Egy pillanattal később Tiff egy darab papírt dobott elém. Mi lehet az, amit nem mer hangosan megmondani?
„Szállj le Johnnyról!!!” – állt a papíron. Fintorogtam egy kicsit, de azért visszaírtam, és odadobtam:
„Miről beszélsz? Nekem nem tetszik John.” - Elvörösödött az arca és gyorsan körmölni kezdett, majd lecsapta elém a lapot. „Na persze! Látom, hogy néz rád! Meg te ő rá!”
„Ne butáskodj! Ez nevetséges. Tudod, hogy nekem David tetszik!” - dobtam vissza a papírt. Épp ekkor jött be a technikatanár, tíz perc késéssel.
- Elnézést a késésért, de egy szülővel kellett beszélnem. A nevem Ms. Gregory. Ma a környezet hasznos elemeivel fogunk foglalkozni. Nyissátok ki a füzeteteket.
Tiff továbbra is küldte az üzeneteit.
„Jó. Akkor biztos tetszel Johnnynak.” Láttam, hogy az arca már visszanyerte a rendes színét. Az orra alá csúsztattam a lapot. „Beszélek majd Johnnyval. Szent a béke?” Rám nézett, egy ideig gondolkodott, aztán végül bólintott. Épp kezdtem volna a tanárra figyelni, mikor egy újabb levél repült hozzám, ezúttal hátulról. Tiff egyből rájött kitől, és elkezdett megint vörösödni. Kisimítottam a galacsint, és átfutottam a sorokat.
„Tetszik valaki a suliból?” Gyorsan leírtam a választ – „Nem” - és visszadobtam a papírt. „Miért? És mit gondolsz Scottról?”
Egy fintort vágtam, Tiffany egyből megnézte miért. „Hogy jön ide Scott?” írtam le, és hajítottam hátra. Most morgás jött mögülem.
„Hát… csak válaszolj!” - Lefirkantottam gyorsan a választ, mert a tanár mérgesen rám nézett. „Nem is foglalkozik velem. Akkor engem miért érdekeljen?” Csak kuncogott a válaszomon, aztán jött is a papír. „Pedig szerintem tetszel neki. Senkinek sem szokott köszönni.” Sóhajtottam. „Akkor én szerencsés lennék? Különben is, nekem David jobban tetszik.” Nevetés, aztán mormogás jött felőle, majd a válasz. „Az előbb még azt írtad nem tetszik senki.” Nem tudtam rá mit írni, végül az óra végét jelző csengő mentett meg. Mikor már szinte mindenki kiment, Tiffany letámadott:
- Mit írt?! – kitépte a kezemből a lapot, és csendben végigolvasta. – Hú… Azt hittem már szerelmet vallott! De minek kérdezett Scottról?
- Én sem tudom – vontam meg a vállamat.
- De ha Scottról kérdezett, azt jelenti, hogy nem akar veled járni, tehát szabad! – lehelte. Szinte röpködött az örömtől. Elindultunk a kolesz felé. Tiffany már annyira szálldosott, hogy azt hittem, elröpül.
- Nem kéne aggódnom a szellemi egészséged miatt? – álltam elé, hogy lássam az arcát.
- Tökéletes az egészségem – vigyorgott még mindig hülyén. Megráztam, de semmi, mintha egy szobor lett volna. Ráhagytam, és kitártam előtte az ajtót, nehogy pofán csapjam. Oda mentem az információs pulthoz.
- Szia. Mit szeretnél? – tolta fel a szemüvegét a lány. Egész fiatal volt, úgy húsz éves.
- A nevem Ashley Stuart. A szobakulcsomat szeretném elkérni.
- Persze. Máris – kezdett el kutatni egy dobozkában. – A 106-os szoba. A 2. emeleten jobbra. – ejtette bele a parányi kulcsot a tenyerembe. Megvártam, míg Tiffany is elkérte a kulcsát, aztán elindultam a lift felé.
- Hát, nem kerültünk egy szobába. – sütötte le bánatosan pilláit.
- Hányasban vagy?
- 322-es. Még nem is egy emeleten leszünk. Én a 3.-on vagyok.
- Majd meglátogatjuk egymást – veregettem meg a vállát. Beszálltunk a liftbe, és csak hallgattunk.
- Akkor majd holnap – intettem neki, mikor kiszálltam a liftből. Az emeleten megkerestem a 106-os szobát, és benyitottam. Egy fekete hajú, fekete szemű lány ült az ágyon, épp azzal volt elfoglalva, hogy a körmét kifesse. Nem vette észre, hogy bejöttem, úgyhogy megköszörültem a torkom. Felpislantott, kihúzta a fülhallgatót a füléből, és felállt.
- Ja, szia! A nevem Bianca Georg-Wood – mosolygott rám.
- Ashley Stuart.
- Stuart? Az a Stuart? – csillantak fel a szemei. Bólintottam. – Anyós! A bátyád a legmenőbb srác a suliban! – mosolygott még szélesebben. – És te melyik osztályba jársz?
- 9. e. Te? – mentem oda az ágyamhoz.
- 10. a. Kár… szinte nem ismerek itt senkit. Kivéve a testvéremet, és most téged. A tesóm is a 9. e-be jár. Talán ismered.
- Hogy hívják? – huppantam le az ágyra.
- Scott. – Egyből elakadt a lélegzetem, és ledermedtem. – Scott Summers.
- Scott Summers?! – szedtem a levegőt.
- Igen. Az anyja és az apám még tavaly házasodtak össze. Nem azt mondom, hogy utálom az anyját, de egy kicsit szigorú. De Scotty jó fej. – Jó fej?! Ennek nincs szeme? Ez a bunkó neki kedves?
- Jól vagy? – rázott meg egy picit. – Falfehér lettél.
- Nem, semmi bajom - fújtam ki a levegőt. Kezdett normalizálódni a légzésem, úgyhogy nem csak tőmondatokban bírtam beszélni.
- Veled szokott beszélni? – kérdeztem óvatosan.
- Ahha. Egész jó a kapcsolatunk. Olyan, mint egy védelmező anyatigris… de most komolyan! Én vagyok az idősebb, és ő dorgál meg, nem én őt – mosolygott halványan. – És? Te veled milyen?
- Mi? – vörösödtem el. Nem nagyon figyeltem rá, mert Scottot próbáltam elképzelni amint épp megvédi valamelyik sráctól.
- Hát…barátok vagytok?
- Nem mondhatnám… Inkább ismerősök. Még Johnnyval is többet beszélek, mint vele.
- Kár… Yoyoval? Na, az egy idegesítő srác. Egyfolytában dumál… Szinte okádja a szavakat. Nem is tudom, hogy bírja ki nap, mint nap.
- Jaja – kuncogtam.
- Elmegyek zuhanyozni. Utána, ha akarod, megmutatom a sulit.
- Az jó lenne.
Elment zuhanyozni, én pedig gondoltam, addig átveszem a ruháimat valami kényelmesebbre. Épp kerestem a kedvenc szabadidő térdgatyámat, amikor valaki feltépte az ajtót. Hátrapillantottam, és amikor megláttam ki az, gyorsan kutattam minimum egy felső után. Mert ő volt az, aki megváltoztatta a tökéletes életemet:
- Te, te mit keresel itt?!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Admin

(Sophye, 2011.01.11 18:18)

Koltai7: Már érkeznek, csak a legutóbbi újra telepítésnél elfejetettem lementeni így elvesztek a legépelt fejezetek. De megsajnáltalak, így ma már fel is teszem mert befejeztem a legépelését.:D
Rina: Annak csak örülni tudok.^^
Üdv: Sophye
UI.: Majd elfelejtettem. Mostantól csak úgy lesz mindenből friss ha megvan a 3 komi.Jó olvasgatást az oldalon.(:

Rina

(Rina, 2011.01.06 21:42)

De jóó, kíváncsi vagyok a folytatásra.^^

koltai7@gmail.com

(koltai7, 2011.01.06 21:19)

Ebből hol vannak a kövi felyik? Nagyon kíváncsi vok h ki az! Gonosz vagy h pont ilyen helyen hagyod abba! ÁÁÁ kíváncsi vok de nagyon!

 

 

Profilkép



Chat


Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 62129
Hónap: 1388
Nap: 39