Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet - Új lappal induló barátság

2011.01.31

Miután kisírtam magam, Scott elmondta, hogy egyébként engem keresett. Azért jött, hogy elmondja nekem, attól, még ami megtörtént, lehetünk barátok. Elfogadja a döntésem, de sosem adja fel. Elbúcsúzott tőlem, és megígérte nem néz levegőnek. Én is betámolyogtam a szobámba, és lefeküdtem. Arra gondoltam még csak alig 3 napja vagyok itt és minden megváltozott… Elnyomott az álom így nem agyaltam többet ezen.

Szerda reggel. Ébren vagyok és késésben. 20 percem van, hogy beérjek az első órámra. Gyorsan felkaptam egy lila csőnacit, meg egy ugyanolyan színű fölsőt. Mindig is fura öltözködésem volt, egyedi. Néha be is szóltak, de nem érdekelt. Felkaptam a táskám, és elsiettem a lifthez. Pont időben. Épp elvinni készülték. Beraktam a kezem a két ajtó közé és behuppantam. Jaj ne…

- Hello Ashley! – Kacsintott rám Joy. – Te is késésben? – Lépett közelebb hozzám. Ezt a szívást…! – Cuki a rucid! – Mosolygott rám szexistán.

- Kösz. – Szálltam ki azonnal, ahogy a földszintre értünk. Elsiettem az ajtóhoz – mármint ahogy ez tűsarkúban lehetséges – és kitártam.

 - Hová menekülsz? – Állt elém és a biztonság kedvéért belemarkolt a vállamba. Felszisszentem a fájdalomtól.

- Engedd el! – Szólalt meg dühösen egy hang mögöttem.

- Miért? Ki is vagy te? – Markolt bele még jobban a vállamba. Egy kisebb kiáltás hagyta el a számat.

- Scott Summers. Ashley barátja. – Hazudott a nyomatékosság kedvéért. – Engedd el. – Mondta szinte morogva.

- Mert ha nem mi lesz? – Nevetett gonoszul.

- Utoljára mondom, engedd el! – Üvöltött rá. Mivel Joy meg sem moccant, mellé állt és belemarkolt ő is a vállába. Felnéztem Joyra és láttam, hogy eltorzult az arca a fájdalomtól. Engedett szorítása, majd végül elengedett. Láttam, ahogy Scott behúz neki egy nagyot, és hozzá vágja a falhoz.

- Ha még egyszer meglátlak Ashley közelében…

- Hagyd abba! – Hallottam saját elhaló hangomat.

- De csak az ő kedvéért úsztad meg. – Engedte el Scott és odasietett hozzám. – Jól vagy? – Mindig ez a hülye kérdés…

- Igen. – Erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Miért kószálsz itt ilyenkor? – Segített kimenni az ajtón és elsietett velem egy padhoz, majd leültetett a saját ölébe.

- Ezt, hogy érted? – Fordultam hátra, és meredtem rá.

- Lyukas órád van. – Mosolygott rám.

- Tényleg… - Fordultam vissza előre. –Ő… izé… - Próbáltam kiszabadulni a kezei alól, hogy mellé ülhessek.

- Maradj így, kérlek… olyan jó ilyen közel lenni hozzád… - Rejtette bele az arcát a hajamba. Elpirultam, de hagytam, hogy így legyen. Nekem is jó volt, de nem akartam, hogy a végén David megint meglásson. Ezt már nem tudnám kimagyarázni. Mintha csak olvasna a gondolataimban, megszólalt: - Nyugi, úgysem lát meg a barátod. Már korán elindult. – Mormogta a hajamba. – Olyan jó eper illatod van. – Túrt bele a hajamba, miután felemelte a fejét. Maga felé fordított, így láthattam végre az arcát. Elmosolyodott, én még jobban elvörösödtem.

- Scott… Így nem úgy néz ki, mintha barátok lennénk.

- Azt szeretnéd, ha a barátod lennék? - Simított végig az arcomon. - Biztos, hogy ezt akarod? - Emelte közelebb az arcát felém, úgy, hogy az orrunk összeért.

- Igen… - Mondtam ki, amit az eszem diktált.

- Rendben. – Felemelt és átrakott maga mellé, majd elindult a kollégium felé.

- Hová mész? – Álltam fel és megragadtam a karját.

- Gondolkodnom kell. – Rázta le a szorító kezem.

- De ugye barátok vagyunk?

- Nem tudom. – Fordult felém. – De már mondtam, hogy én mindig itt leszek neked. De nem lehetsz ilyen önző. Döntsd el, hogy mit akarsz. – Sarkon fordult és elment. Igaza volt. De nem tudtam dönteni. Mit érzek én valójában? Szeretem egyáltalán valamelyiket is? A gondolataim olyan zavarosak. Így ültem sokáig az előttem lévő rózsákat nézve.

- Hello Ash! – Hallottam egy ismerős hangot. Felnéztem a mellettem ülőre. Marcus volt az. – Jó rég láttalak pöttöm.

- Én is téged bátyó. – Néztem le újra magam elé.

- Biztos sok minden történt veled. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Hogy mennek a dolgok Daviddel? – Felnéztem rá, és az értetlen arckifejezésem láttán még szélesebben mosolygott. – A jó öreg David már tegnap elújságolta, hogy meg volt az első csók. Egész nap a fellegekben érezte magát… nem lehetett lecsapni. – Nevetett. – Bár nem csoda. Ki ne érezné magát jól a közeledben? – Kémlelte az eget.

- Tényleg! Vége az órádnak? – Bólintott egyet. Felkeltem a padról és felkaptam a táskámat. – Nekem mennem kell. – Intettem neki és elsiettem az informatika teremhez. A tanár épp csukta be az ajtót, mikor én megragadtam a kilincset.

- Ó, még egy diák. – Tárta ki az ajtót egy 20 év körüli nő. – Késtél. – Támogatott be az ajtón és csukta be azt. Yoyo mellett volt egy hely, így gyorsan lehuppantam oda. – Sziasztok! A nevem Mia Minamino. A kis pöcsöknek – akik most is bámulnak! – szólok, hogy van barátom, tehát nincs esélyetek. Én vagyok a dráma tagozat feje, úgyhogy talán máskor is összefuthatunk. Akkor kezdjük az órát! – Könnyű feladatunk volt. Csak egy rövid programot kellett írnunk, aztán neteztünk. Csöngetés előtt 5 perccel Mia megfogta a naplót és ahogy jött úgy el is viharzott. Felkeltem a helyemről – mint a többiek – és csatlakoztam Tiffékhez.

- Hol voltál? Elaludtál? – Támadt le egyből Tiffany szokásához híven.

- Hát… - Néztem Scottra segítségkérés gyanánt. Megrázta a fejét és elmosolyodott. – Igen. – Elindultunk a matek teremhez.

- Várjatok. Én nekem nem ebben a teremben lesz órám. – Torpant meg Tiff.

- Nekem sem. – Vizsgált egy papírt Johnny. – Hogy lehet ez?

- Úgy, te sötét, hogy külön csoportokra vagyunk osztva. Mivel te rohadt hülye vagy a matekhoz én pedig okos – veregette meg a mellkasát Scott – más teremben van a matek óránk.

- Ó. – Világosodott meg. – És ezt te honnan tudod?

- Mert okos vagyok, mondtam már. – Forgatta a szemeit.

- Az évnyitón mondták. – Szólt közbe Tiff.

- Miért lőtted le a poént?! – Dühöngött Scott.

- Te hol vagy? – Dugta a lapom fölé a fejét John. – Ajj már. Scotty és te is messze lesztek! – Sírdogált magában. – Nem hagyom itt Ashleyt! – Kapaszkodott belém.

- Ne gyerekeskedj! – Próbálta lehámozni rólam Scott. Tiff is besegített így végre levegőt is kaptam.

- Nem megyek el! – Ordította Johnny. Tiffanynak kellet elvonszolnia. Szinte a földön kellett elvonszolnia, hogy eljussanak kettő teremmel arrébb.

- Akkor kettesben! – Dobta át a karját a vállam felett Scott.

- 23 emberrel együtt. Igen. – Emeltem le a karját, és bementem a terembe. Minden szem rám szegeződött. Elkezdtek sugdolózni. Nem sokkal később Scott is utánam jött és leült mellém a padba. Közelebb hajoltam hozzá:

- Ezek az évfolyamtársaink nem? – Suttogtam.

- Igen. – Súgta vissza és körül nézett. A lányok többsége csillogó szemmel nézték az új cuki-muki srácot. Rám pedig úgy néztek, mint egy leprásra szokás. Scott is észre vette a különbséget, és megint átdobta a karját a vállamra.

- Scott… már így se szeretnek. – Intettem a villámokat szóró szemű lányok felé.

- Ha azt hiszik, hogy a barátnőm vagy leszállnak rólad. – Mosolygott rám. Hogy még jobban húzza őket az egyik kezével oda emelte az arcomat az övéhez úgy, hogy majdnem összeért a szánk. Hallottam halk sziszegéseket, majd miután Scott elengedett magam is láthattam, hogy ha tehetnék, leszúrnának a pillantásaikkal a nő társaim.

- Biztos, hogy ez beválik? – Kérdeztem foghegyről.

- Holt biztos. – Kuncogott halkan. Kinyílt az ajtó és bejött egy középkorú nő.

- Jó reggelt! A helyettesítés én vagyok, mivel a matektanárnő beteg. Mivel én földrajz tanár vagyok nem matek, így szabad foglalkozás. – Leült a tanári asztal mögé és elkezdett felmérőket javítani.

- Szabad foglalkozás? – Simított végig az arcomon Scott. – Jó ötlet. – Csókolt bele a nyakamba.

- Scott…! – Fogtam meg a fejét. – Ezt ne. – Suttogtam.

- Miért ne? – Emelte fel a fejét. – Ez csak játék. – Csókolt meg.

- De nem nekem. – Löktem el magamtól. – Hagyd abba. – Fordultam el.

- Ne már Ash! – Próbálta viccesre venni a figurát. – Ez nem jelent semmit. – Fordította oda a kezével az arcomat.

- De nekem igen. – Csaptam le a kezét. Láttam, hogy végre megértette és elvette a karját a fejem mögül. Karba tette a kezeit és üveges szemekkel ült így sokáig. Majd feleszmélt és rárakta a kezét a vállamra. Odafordultam hozzá és láttam a tekintetén, hogy sajnálja.

- Megbocsátok. – Borzoltam össze a haját. Ő pedig megölelt. Olyan gyorsan tette ezt, hogy még ellenkezni sem volt időm.

- Sajnálom Ashley… - Temette bele a vállam és a fejem közé a fejét. – Ez már nem játék. – Fújt egy nagyot. – Nem teszek többé ilyet. – Emelte fel a fejét. Olyan volt, mint egy kiskutya, aki elcsente a csontot és nyüszítve bocsánatot kér.

- Tudom. – Raktam félve a kezeim a hátára. Kicsöngettek, így kibújtam az ölelésből és felálltam. – Menjünk ebédelni.

- Rendben. – Állt fel ő is. Olyan képet vágott, mint aki nagyon töpreng valamin. Elindultam az ajtó felé, ő pedig követett. Tiffék kint vártak, John ”sírását” már méterekről lehetett hallani.

- Óh, Ashley! – Ugrott rám John. Nem bírtam megtartani a súlyát, így a padlón végeztük.

- Nem… kapok… levegőt… - Mondtam ki az utolsó leheletemmel.

- Ja, bocsi. – Szállt végre le rólam. Levegő után kapkodtam, majd felkeltem a földről. – Irány kajálni! – Rántott magával Yoyo.

- Várjatok meg minket is! – Kiáltott ránk Tiffany. Lecövekeltem, így Johnny nem tudott magával húzni. Scotték utolértek és leszedték rólam a csimpaszkodó Johnnyt.

- Ne légy már ilyen gyerekes, te hülye. – Teremtette le Scott.

- Ne beszélj így velem! – Nézett kiskutya szemekkel Scottra.

- Nyugi van! – Rendezte a kedélyeket Tiffany, mint mindig.

- Inkább egyél. – Nyomott bele egy almát a szájába Johnnynak Scott. Levett magának egy tálcát és telepakolta mindennel.

- Mennyit eszel. – Kuncogtam.

- Persze ez a tiéd is. – Kacsintott rám. Elég bamba képet vághattam, mert elnevette magát. – Gondoltam ebédelhetnénk ma kettesben, és megbeszélnénk a dolgokat. – Pakolt oda még 3 almát.

- És te meg sem kérdeztél, csak cselekedtél. – Durciztam egy kicsit.

- Miért baj? – Fordult vissza.

- Nem, csak… - Elvigyorodott és összeborzoltam a hajamat. – Csak a hajamat ne! – Csaptam meg a vállát.

- Aú. Ez fájt. Ezért bünti jár! – Fogta meg a derekam. Tudtam, mire készül, és még idejében ellöktem magamtól.

- Scott! Nem vagyunk egyedül. – Hadartam el. Feleszmélt és körbe nézett.

- Ja, bocs. – Indult el a megpakolt tálcával egy üres asztal felé. Követtem és leültem vele szembe. Ekkor jutottak eszembe Tiffék. Körbe néztem és meg is találtam őket Bia és egy ismeretlen srác társaságában.

- Tehát. – Tolta felém a tálcát. – Hogy szeretnéd, hogy csináljuk? – Nézett rám komoly arccal. ”Hogyan csináljuk?!”

- He?! – Meredtem rá.

- Nem, arra gondoltam. – Rázta tiltakozva maga előtt a kezeit. – De ha akarod, azt is megbeszélhetjük. – Emelte fel a szemöldökét egy szexista mosollyal az arcán.

- Hülye! – Kólintottam fejbe. – Hát… max. csak ölelés legyen. – Adtam ki a parancsot, a matek órán történtekre utalva.

- Okés. – Emelt el egy pizza szeletet a tálcáról.

- És próbálj meg barátnőt szerezni, így én is élhetem az életem Daviddel. – Emeltem el én is egy almát.

- Megpróbálok. – Harapott bele a szeletbe.

- És nem ártjuk bele magunkat egymás magánéletébe. – Forgattam a kezemben az almát, majd mélyen beleharaptam.

- Még akkor sem, ha éppen a kis popódat mentem meg? – Kuncogott rajtam.

- Az más… - Pirultam el.

- Jó. Ennyi? – Húzott maga elé egy joghurtot.

- És nem szólunk bele a másik életébe. – Dobtam a csutkát a tálcára. – Ennyi.

- Ezek egész könnyű feltételek. – Merte a szájába a joghurtot. – Azt nem mondtad, hogy meglesni sem ér fürdésnél. – Nevetett gonoszul.

- Scott! – Dobtam fejbe egy almával.

- Vicc. – Dobta vissza az almát. – De tényleg nem rossz ötlet. – Vigyorodott el.

- Lehetetlen vagy. – Mosolyogtam én is.

- Gondolkodtál, már azon mi lenne ha...? – Komolyodott el.

- Ha? – Már ekkor tudtam a választ, de az ő szájából akartam hallani.

- … ha járnánk. – Nézett le maga elé. – Valamit tudnod kell… - Jaj kérlek, csak ezt nem mondd ki..! – én… szeretlek. – Nézett fel rám csillogó szemekkel. Miért kell ilyen ártatlan arcot vágnia? Ilyen szomorút? Ezzel csak mindent tönkre tesz!

- Tudom. – Sóhajtottam. – Én is szeretlek,… mint barátomat.

- Megértettem. – Dőlt hátra a székében. – Többé nem avatkozok bele az életbe… Daviddel. – Állt fel. Elindult ki, én pedig követtem. Elmentünk a kedvenc rózsás kertemhez, és leült a rózsák közé. Én is ezt tettem. Leültem vele szembe úgy egy méterre. – Már csak egy dolgot kérek, és utána a barátod leszek.

- Mi lenne az? – Néztem mélyen a szemébe.

- Hadd… csókoljalak meg… utoljára. – Magasodott felém. Elpirultam, de átkaroltam a nyakát. Lassan közeledett felém, majd óvatosan csókolt meg. Kifolyt egy könnycsepp a szememből, és teljes testemmel neki simultam az övének. Beletúrt a hajamba és végig csókolta a nyakamat, majd újra összeforrtunk. Elengedett, és felállt.

- Mostantól… a barátod vagyok… - Fordult el tőlem és takarta el a szemeit. Vajon… sír…? Elindult nagy léptekkel a következő óra terme felé. Összecsuklottak a térdeim és kitört belőlem a zokogás. ”Miért sírok? Én kértem,… hogy így legyen. Olyan önző vagyok. Én törtem össze Scott szívét. Én voltam az érzéketlen… aki semmibe vette az érzéseit. És ezt már nem vonhatom vissza. Most már… csak barátok vagyunk… De nem! Nem kesergek ezen! Hagyom, hogy Scott élje az életét, ahogy én is a sajátomat.” Végre felszáradtak a könnyeim, így képes leszek átélni ezt a napot. Legalábbis 2 tanórát biztosan… Utána egy ideig legalább nem kell Scottal találkoznom, és a szobámban kisírhatom magam. Igen, csak be kell mennem nyelvtanra. Menni fog. Felálltam és elindultam a terem felé. Bementem és leültem a szokásos helyemre, Tiff mellé. Joyo és Scott épp pusmogott valamiről, Tiff pedig a házit másolta valakiről.

- Jól vagy? – Nyúlt ki egy srác a padjából hozzám. Azt se tudom ki ez… Látta, hogy értetlenül nézek és kezet nyújtott. – Jonathan vagyok. Johnny szobatársa.

- Ahha. – És honnan tudja, ki vagyok? Mindegy nem érdekel… Scotték is felfigyeltek a zavaromra és Scott elém állt.

- Minden oké? – Guggolt le. – Vörösek a szemeid. – Emelte fel az arcomat. – Te… sírtál? – Simított végig az arcomon.

- Nem. – Szipogtam. Scott elmosolyodott és az ismeretlen sráchoz fordult.

- Kösz, hogy oda figyeltél rá, amikor én nem is. – Adtak egymásnak egy bütyköst.

- Nincs mit tesó. –Mosolygott vissza rá. – Örülök, hogy megismerhetlek Ashley. – Nyújtott újra kezet. Csak néztem a tenyerét, majd észbe kaptam.

- Ó, de bunkó vagyok! – Ráztam meg a karját. – Én is Jonathan. – Mosolyogtam rá.

- Tényleg megnyerő a mosolyod. – Mosolygott még szélesebben. – Scott mit sem hazudott. – Nyomott egy barackot az említett fejére.

- Ami igaz, az igaz. – Vigyorgott ő is. Zavaromban elvörösödtem. Tiffany ebben a pillanatban lépett oda.

- Szasztok skacok! – Ült le. – Mi a téma? – Scott épp nyitotta a száját, de én megelőztem.

- Semmi. – Tapasztottam a kezem a szájára Scottnak. Megnyalta a kezem, hogy engedjem el. – Fúj! De undorító vagy! – Csaptam meg a karját, amire csak egy gúnyos mosoly volt a válasz.

- Minek fogtad be a számat? – Vonta meg a vállát. – Ezért bünti jár! – Rántott le az ölébe a földre, és végig simított az oldalamon, de úgy, hogy mire a csípőmhöz ért én már fetrengtem a nevetéstől. – Á, megtaláltam a gyenge pontodat! – Nevetett győzelem ittasan.

- Jól van, na, elég lesz! – Szabadultam ki a karjai közül.

- Tényleg, hol voltatok, amikor a menzáról elviharzódtatok? – Kacsintott rám John.

- Az udvaron, a rózsás kertben. – Ingatta fejét Scott.

- És mit csináltatok ott? – Emelgette a szemöldökét Tiffany.

- Nem mindegy? – Állt fel Scott. – Már lényegtelen. – Ült le a helyére Johnny mellé. Inkább kinyitotta a könyvét és úgy tett, mintha olvasna.

- Akkor mondd el te. – Fordított maga felé a széken Tiff.

- Scott már mindent elmondott, amit kellett. – Mélyedtem én is bele a nyelvtan könyvembe. Már tényleg lényegtelen. Az osztályfőnökünk tört be szélsebesen, és ült le a tanári asztalhoz.

- Jó napot gyerekek! Amint ígértem én vagyok a magyar tanár. Nos tehát, fogjunk neki a tananyagnak! – Nyitotta ki a könyvet. Az óra többi részében a szövegalkotásról beszélt javarészt, ami nem kötött le igazán. Miután kicsöngettek felpattantam és Tiffhez fordultam.

- Mi lenne, ha elmennénk Marcusékhoz? – Támadtam le egyből.

- Még lesz földrajz. – Indultunk el a következő óra terméhez.

- Hát utána. – Bólogattam.

- Okés. – Mondta végül és leült a helyünkre, akárcsak én. Muszáj Daviddel találkoznom… életbe vágóan fontos. – És, hogy jött ez az ötlet?

- Hát… régen láttam Davidet.

- Értem. De… most akkor mi van?! – Nézett rám értetlenül. – Daviddel jársz nem? – Bólintottam. – Néha olyan, mintha te és Scott… áá nem. Hisz ti csak barátok vagytok. – Legyintett egyet, és belemélyedt a könyvébe.

- Barátok… - Mondtam halkan, szinte suttogva és én is a könyvre koncentráltam. Barátok… hát persze.

- Üdvözlök mindenkit! Mivel a fiúk nem ismernek, a nevem Kia Daymond. Én vagyok a lányok testnevelés tanára. – Mosolyodott el és robogott oda a tanári asztalhoz. – Akkor kezdjük is az elején. Amerikával a hármas tagolású földrésszel. Nyissátok ki a könyveteket. – Utasított minket és elkezdett mesélni. Nem volt túlzottan izgalmas az anyag már az elemiben vettük az anyagot. Az óra közepén valaki benyitott.

- Elnézést a zavarásért Kia, de beszélnem kell az osztállyal.

- Semmi gond. Nyugodtan! – Ült le a székére.

- Hali. Amint azt tudjátok én, vagyok Mia az info tanárotok. Csakhogy mára beraktak még egy drámát nektek, velem… Tehát sajnos ez az óra után gyertek a tükrös terembe. Köszönöm, csak ezt akartam. Sziasztok. – Azzal el is ment.

- Rendben akkor folytassuk.

- Ahj már… dráma… - Morgott mellettem Tiff.

- Mi a bajod vele?

- Eleget drámázik Johnny is… - Kuncogott halkan.

- Hallottam. – Jött a hang a hátunk mögül.

- Szerintem jó lesz. – Mosolyogtam. – Bianca is dráma tagozatos.

- Ez fura… Pedig belőle nem néztem volna ki. – Szólalt meg megint John.

- A külső érzékeny belsőt takar. – Szólalt fel morcos hangján Scott.

- Ez igaz. – Fordultam meg, hogy a szemébe nézhessek. – De nem csak rá igaz. – Mosolyogtam.

- Ne röhögtess még, hogy Scott érzékeny… - Röhögött Tiffany. – Ő egy morcos medve…

- Ez nem igaz. – Fordultam vissza a padhoz és karba tettem a kezemet. Éreztem, hogy Scott vigasztalóan a vállamra teszi a kezét. Kicsöngettek és felálltunk.

- Akkor irány a tükrös terem! – Dobódott fel John. – Ahova Cia jár és Ash is szereti meg persze Jonathan szerint is jó, akkor az buli! – Futott ki. Alig bírtuk utol érni.

- Tényleg… hol van Jo? – Torpant meg. – Mindig csak úgy felszívódik. – Sírdogált magában.

- Nyugi… biztos dolga van. – Veregettem meg a vállát. Befordultunk a sarkon és Davidékkel találtam szembe magam.

- Ashley! – Sietett oda hozzám. – Sziasztok én vagyok Ash barátja. – Fogott kezet Johnnyval. Szinte égettek a szavak. ”Én vagyok Ash barátja.” - Szia Tiff! Régen láttalak. – Ölelte meg majd Scotthoz fordult. – Summers. – Biccentett.

- Wesly. – Bólintott ő is. – Te ismered Tiffanyt? – Karolta át a vállam.

- Igen. A húgom barátnője… és persze a BARÁTNŐMÉ. – Húzott el Sott mellől. Mintha egy rongybaba lennék…

- Neked van húgod? – Kotnyeleskedett bele John.

- Még szép, hogy van! – Lépett oda egy fekete hajú, kék szemű, porcelánfehér bőrű, magas lány, telt ajka volt és sugárzó tekintete. Olyan volt, mint a címlapokon feszítő modellek egyike. Mint David csak nő kiadásban. Egyszóval gyönyörű volt.

- Örülök, hogy megismerhetlek Ashley! – Mosolygott rám.

- Én is. – Mosolyogtam vissza.

- És persze a barátaidat is. – Fordult Scott felé. – Jessica vagyok. – Tapadt rá egyből.

- Scott. – Felelte unottan. Egy szikrányi érdeklődést sem mutatott… csak engem nézett… a nagy kék szemeivel.

- Te hányadikos vagy? – Szólalt fel John is.

- Kilencedikes. – Rá sem nézett Yoyora. – Az a-ba járok.

- És neked menned kéne nem? – Terelte a szót David.

- Nincs már órám. – Vigyorgott még mindig Scottra.

- Nekünk viszont van. – Kerülte ki Jesst Scott. – Gyertek, menjünk! – Tépett ki Dav karjaiból.

- De hát… - Hallottam Jessica elhaló dühös hangját.

- Minek sietsz? – Cövekelt le előttünk Tiff.

- Eszem, faszom megáll ettől a csajtól! – Dühöngött Scott. Hallottam a pusmogást mögöttünk. Szinte véltem hallani Jess toporzékolását.

- Különben szerintem most tényleg köcsög voltál. – Láttam Tiffen, hogy dühös. – Csak kedves akart lenni. – Beszélt magában, mert Scott oda sem figyelt rá. – És még süket is…

- Miért véded? – Csúszott ki a számon. Éreztem, hogy ez Tiffnél végleg betette a kaput.

- Miért védem?! – Lépett oda hozzám. – Tudni akarod?! – Olyan dühös volt, hogy már remegett az ökle. – Mert nem kibírhatatlan, mint te! – Pofonként értek a szavak. – Mindig csak nem tudok választani… Csak a nyavalygás! Ha annyira nem kell neked David akkor, add nekem! – Kevert le egy pofont.

- Te ribanc! – Mentem volna neki, de John közénk állt.

- Nyugalom! Ne essetek egyből egymásnak!

- Állj el az utamból hősugárzó! – Esett neki Johnnynak. De mielőtt hozzám érhetett volna, Scott lefogta a kezeit.

- Meg ne próbáld! Ha hozzá mersz érni egy ujjal is Ashleyhez, velem számolsz! – Láttam Scotton, hogy komolyan gondolja. Tiffany kitépte a kezét Scott szorításából és elviharzott. – Nincs semmi bajod? – Szorított magához erősen.

- Semmi bajom. – Bújtam ki a karjai közül. – Köszönöm, hogy megvédtél. – Megtapogattam az arcom, ahol az ütés érte és éreztem, hogy feldagadt.

- Nem kell megköszönnöd. Hiszen barátok vagyunk. – Tette rá a kezét a piros arcomra. – Én mindig itt leszek neked Ashley. – Nézett mélyen a szemembe és megölelt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(sweeteangel, 2011.05.22 17:27)

nagyon jó léccy folytasd :D

Re: -

(Sophye (Admin), 2011.06.20 19:05)

A folytatás megtalálható az oldalon.
Üdv: Sophye

Fanfiction.fan és író. (2011.05.01)

(Fanfiction.fan és író., 2011.05.01 16:12)

Nagyon jooh ,ritkán olvastam még ilyen jooh fanfictiont.
Csak gratulálni tudok hozzá.
Folytasd.
Kérlek....

Re: Fanfiction.fan és író. (2011.05.01)

(Sophye (Admin), 2011.06.20 19:05)

Örülök, hogy ilyen jónak tartod a fanfictionom, de szerintem nem olyan jó, mint amilyen szintet elvárok magamtól. A The Immortal Heart sokkal összetettebb történettel és szereplőgárdával rendelkezik, remélem beleolvasol abba is.^^
A folyti pedig már megtalálható az oldalon.
Üdv: Sophye

Sora,2011.03.28

(Sora, 2011.03.29 12:45)

Folytiii!!

Re: Sora,2011.03.28

(Sophye (Admin), 2011.06.20 19:03)

Kisebb (oltári nagy!!) csúszással fent is van az 5. Fejezet.
Jó szórakozást hozzá!
Üdv: Sophye

Sophye

(Admin, 2011.02.06 17:35)

Xénia, Sissy amint jön az ihlet jön a folytatás.(:
Igen Rina leírtam dolgokat, de azon kivűl lesznek fordulatok, amiket nem írtam le.
Hmm...Kimiko versenyén? Melyik fejezetre gondolsz? Még meggondolom.:D
Üdv: Sophye

Rina

(Midori, 2011.02.06 08:45)

Azért van tipp:P
Főleg, hogy leírtad az előzetesben:P

Am, nem akarod ezt a fic-ed indítani Kimiko valentínnapi versenyén?

Sissy

(Sissy, 2011.02.04 20:54)

nagyon de nagyon de nagyon várom a folytatást!!!!!
szeretlek!!

xénia

(xénia, 2011.02.04 20:44)

Várom a folytatást!!!!!!!!
igaz gonosz vagy!!!!!:)

Sophye

(Admin, 2011.02.04 13:19)

Kedves Rina!
Tudod, egy történet nem lehet túl kiszámítható, mert akkor unalmassá válik az olvasónak. :D Ezért nem jött össze Scott és Ashley. De ezen kívűl, még lesznek meglepő fordulatok, amiket senki sem várna.
Üdv:
Sophye

Rina

(Midori, 2011.02.03 20:38)

~.~ :'( Ez annyira... gonosz vagy!

 

 

Profilkép



Chat


Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 54039
Hónap: 117
Nap: 9