Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Fejezet - False Feelings?

2011.07.15

2. Fejezet – False Feelings?

- Gikwang szemszögéből –

- Sajnálom, de tényleg mennem kell. Holnap korán reggel hazautazom. – veszem a vállamra a pulcsim. Egy kicsit nyirkos még, de nem számít. – Minden jót Yoseobie! – mondom búcsúzóul és kisietek az ajtón.

~  Másnap ~


Másnap reggel nehezen, de elindulok a repülővel Szöulba, haza. Anyáék már ott várnak rám a repülőtéren a váróteremben.
Amint szilárd földet értünk a repülővel rám jött a hányinger. Gyorsan a szám elé tettem a kezem, hogy visszatartsam a kis rókát. De hiába, mert perceken belül egy nagy adag landolt a mellettem ülő elé.  A lány nem fogadta kitörő sikerrel a tettemet, pontosabban felsikított.  Már az ájulás határán volt, mikor szóltak, hogy megérkeztünk. Én inkább a béke kedvéért felkaptam a táskám és már mentem is. Még visszapillantottam a vállam fölött:

- Ööö… bocsika… - vakartam meg a tarkóm és kisiettem – elsőként a gépből.

Pár perc is beletelt, mire édesanyám mosolygó arcát megpillanthattam a kivezető út végén.

- Hogy utaztál? Mi tartott ennyi ideig?! – rohant le egyből kérdésekkel.

Én felemeltem a mutató ujjamat, mielőtt válaszoltam – Csak egy pillanat, még megmosom a fogam. Aztán válaszolok minden kérdésre. – viharzok el a férfimosdó felé.  Amint elvégzem, a dolgom visszarohanok, és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna.

- Mi volt ez az előbb, kisfiam? – néz kérdő szemmel apám.

- Semmi, semmi. – legyintek a kezemmel.

- Csak szólította a természet. – röhög mögöttem a bátyám.

- Rohadt vicces. – mondom karba tett kézzel, a bátyám felé fordulva.

- Tudom. – vigyorodik el – És még nem is erőlködöm. 
- Nem vagy éhes, kicsim? Befelé beugorhatunk egy étterembe. – karol át anyám.

- Ne kicsimezz! Én egy felnőtt férfi vagyok. – jelentem ki határozottan.

- Férfi? Hagyjuk már öcsi. – indult el előttünk a bátyám egy röhögő görcs közepette. Jól mulat a saját viccein.

 

Miután hazaértünk, anyám egyfolytában a fülemet rágta, hogy egyek valamit, mert a vakáció során leadtam néhány kilót.

Én inkább, mint aki meg sem hallotta; bevonultam a szobámba. Ledobtam magam az ágyamra és beletemettem a fejem a párnába. Amióta visszajöttem egyfolytában Yoseob jár a fejemben. Vajon jól van? Mi lehet vele? Olyan esetlen, könnyen baja eshetett… De nem Gikwang! Ne fantáziálj!  Állj le!

Ekkor ront rám a bátyám és veti magát rám.

- Mi van, tesó? Olyan vagy, mint akit épp dobtak. – vigyorodik el.

- Hahaha… Rendkívül humorodnál vagy ma. – húzom el a szám. – Csak fáradt vagyok, ennyi. – fordulok a hátamra, hogy le tudjam magamról szedni a fölös súlyt.

- Nem hiszem. – könyököl fel. – Mond már el. Én megőrzöm a titkod. – nézz körbe, mintha tömegek lennének a szobában.

- Nincs semmi, amit titkolnom kéne előtted vagy bárki más előtt.

- Te most szívatsz? – kuncog. – Totál szerelmes vagy. – kezd el röhögni.

- Álmodban. – ülök fel.

- Valami komolyról lehet szó. Úgy viselkedsz, mint egy csaj. Gyerünk, mond már! Ne csigázd a közönséget! – mutat körbe a levegőben.

Ahogy kimondta azt a bizonyos megállapítást, csak jobban eszembe jutottak az emlékek. Visszajátszottam, ahogy én is ezt vágtam Yoseob fejéhez a korházban.

- Neked volt már olyan érzésed, mintha… többet éreznél egy fiú iránt? – kérdeztem halkan, fojtott hangon. – Többet… mint barátságot? – nyeltem egyet.

Nagy csönd állt be kettőnk közé. Aztán hírtelen megszólalt:

- Most ugye csak hülyéskedsz? – kérdezi bizonytalanul. – Vagy ezt most komoly?

- Igen. – mondom alig hallhatóan.

- Hát… azt hiszem még nem… De ha így is éreznék, akkor… akkor is elfogadnának a szüleink szerintem. Attól még a fiaik maradunk. – paskolja meg a vállam és kimegy.

Én pedig újra elfekszem és elbújok a takaróm alatt. Elbújhatok mindenki elől, de az érzéseim elől sajnos nem.

Múlnak a napok, hamarosan itt az új iskolaév, de a Busanban töltött idő emléke nem múlt el.

 

De leküzdve a magányt - a sóvárgást Yoseob iránt – neki vágtam az új tanévnek.

Az évnyitót követően, miután bementünk a terembe én elterültem a padon. A tanár meg csak magyarázott és magyarázott… megállás nélkül. Aztán két óra blabla után hazamehettünk.

Az első gondolatom miután kiléptem a kapun az volt, hogy: Gyűlölöm! Gyűlölöm a sulit!

Mint akin agymosást végeztek – nem inkább, mint egy piás vagy drogos – elcsoszogtam hazáig. Mikor elmásztam a házunkig csak beestem az ajtón.

- Na, hogy ment? – fogadott anyám egyből kérdéssel. – Biztos örülsz, hogy újra láthattad az osztálytársaidat. – vigyorog egyfolytában.

- Marhára… - megyek oda a hűtőhöz. Unottan kiveszem a doboz gyümilevet és csak szimplán beleiszok a dobozba. Ezt édesanyám egy fejbe baszással jutalmazza.

- Hányszor mondtam én neked, hogy ne igyál bele a dobozba?! Mire való a pohár? – néz rám megrovóan.

- Jól van, na. - dörzsölöm a buksim.  – Mi a kaja? – kérdem váratlanul.

- Ott van a sütőben. Ha érdekel, nézd meg. – válaszolja anyám és bemegy a nappaliba.

- Che… - vágok sértődött arcot. Aztán megvonom a vállam és kiiszom a doboz tartalmát. Aztán, mint aki jól végezte dolgát bemegyek a szobámba a dobozt pedig ott hagyom a pulton.

Egy félórával később kiált nekem anyám, hogy menjek ki. Nagy nehezen felszedem a végtagjaimat az ágyról és kicsoszogok a mamuszomban a konyhába.

- Mondjad. – támaszkodok meg az ajtófélfának.

- Milyen viselkedés ez, fiam?! Itt hagyod üresen a pulton a dobozt? – fogja meg ás dobja vissza le, - Azonnal dobd ki.

- Ha már ott vagy te is megteheted… - mondom halkan. De anyám arca láttán inkább odamászok és bedobom a kukába. – Most már boldog vagy? - kérdem gúnyosan.

 - Ne merj visszabeszélni ilyen hangon az anyádhoz! Nem a haverod vagyok, hanem az anyád! Ezt jó, ha az eszedbe vésed. – viharzik el. Hallom, ahogy magában szidva engem felmegy az emeletre.

Folyt.köv.!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Chat


Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< November / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 88046
Hónap: 1092
Nap: 21